Hold a Vízöntő jegyében (levegő-virág)
A Vízöntő a bokát, a lábszárat, a sarkat és a visszereket befolyásolja. Ha ülőmunkát végzel, időnként pihentesd a lábad úgy, hogy a falnak támasztod. Jóga ászanák közül a fél/fordított testhelyzeteket érdemes gyakorolni, mint a jógahíd és félgyertya, gyertya. Az étlapod gazdagíthatod tökmaggal és napraforgómaggal (cinket tartalmaz).
A visszerek megelőzése azt is jelenti, hogy elegendő folyadékot iszunk. Ügyelj a folyadékpótlásra!
2010. december 10., péntek
2010. december 3., péntek
December 3-4.
Hold a Skorpió jegyében (víz-levél)
A Skorpió a nemi és kiválasztó szervekre, a húgyhólyagra, a végbélre és a szexualitásra van hatással. A belek nehezen dolgoznak, ha az étlapról hiányzik a gyümölcs, a zöldség, a teljes kiőrlésű gabona. A növényi rost a bélben a folyadéknak köszönhetően megduzzad, ezzel megnő a térfogata, felgyorsul a bél mozgása, s elkerülheted a székrekedést. A rost a vízzel magába szívja a káros anyagokat és kihajtja őket a szervezetből.
Ezekeben a napokban vigyázz, nehogy megfázz, mert hólyag- és vesegyulladást kaphatsz.
Megfelelő idő a mosáshoz, takarításhoz. A mosópor korábbi mennyiségének csak a felét használd.

2010. november 29., hétfő
November 29-30.
Hold a Szűz jegyében (föld-gyökér)
A Szűz befolyásolja a hasnyálmirigyet, a vékony- és vastagbelet, az emésztést. Decemberben a vastagbelet kell erősíteni. A hasnyálmirigyre kifejezetten jó hatással van a sárgarépa, amely szabályozza az emésztést. A bogáncs kedvezően befolyásolja a belek és a máj működését, növeli az epeműködést.
A teljes őrlésű péksütemény, zabpehely, lenmag serkenti az emésztést, és kíméli a hasnyálmirigyet. Balzsam a testnek a kovászosuborka, a savanyú káposzta és a más savanyított tejtermékek. Mindenben legyél mértékletes, semmit ne vigyél túlzásba.

2010. november 22., hétfő
November 22-24.
Hold az Ikrek jegyében (levegő-virág)
Az Ikrek hatással van a tüdőre, a légcsőre, a karokra, a kézre és a légzésre. Novemberben a tüdőt kell erősíteni. Igyál sokat - frissen sajtolt leveket (higítja a tüdőszövet váladékát) és gyógynövényteát - kakukkfű, szurokfű, lobélia, (feloldja a nyákot és ezzel segíti a felköhögést), bíbor kasvirág (serkenti az immunrendszert), gyömbér (csökkenti a lázat), fekete ribizliből és szegfűszegből készült tea (csökkenti a hosszantartó lázat).
Egyél fokhagymát, hagymát, tormát, csili paprikát, gyümölcsöt és zöldséget.
Alkalmazhatsz aromaterápiát - az illóolajok belégzése vagy a mellkas, ilyen olajakat tartalmazó krémekkel való bekenése (kakukkfű, boróka, citrom, ciprus, eukaliptusz, kámfor, levendula) kedvező hatású. Nedvesítsd a levegőt a helyiségben.
A tüdő energiáit a következő egyszerű masszázs serkenti: mindkét tenyered helyezd a hónaljba és nyomd fentről lefelé egészen a bordákig. Addig ismételd, amíg nem érzel melegséget. Horizontálisan masszírozd a mellkas alsó részét oda és vissza.
Megfelelő idő a takarításhoz, az ablakmosáshoz, a faburkolatok és parketták tisztításához. A tükörre legjobb a meleg víz és az ecet.

2010. november 19., péntek
November 20. , 21-én HOLDTÖLTE
Hold a Bika jegyében (föld-gyökér)
A Bika befolyásolja a nyakat, a mandulát, a szaglást, az ízérzékelést, a tarkót és a vállat. Gargalizálj. A szájhigiénia fontos, mert befolyásolja az íny gyulladásos betegségeit.
Ha Holdtöltekor böjtölsz, segítsd magad önszuggesztióval: tisztulok, örülök. A böjt nem koplalás, hanem bizonyos élelmiszerek kihagyása. Legjobb csak egyféle élelmiszert, például gyümölcsöt vagy zöldséget enni, gyümölcs- vagy zöldséglevet inni. A nap folyamán igyál meg legalább 2-2,5 liter vizet.
Megfelelő idő a takarításra. A zsíros szennyeződést könnyebben eltávolíthatod, ha a tisztítószerbe szódát teszel.

2010. november 18., csütörtök
November 17-18-19.
Hold a Kos jegyében (tűz-termés)
A Kos hatással van a fejre, az agyra, az arcra és az életerőre. Reggel igyál egy pohár citromos vizet, korlátozd a kávét és a csokoládét. A rövid nappalok és a fényhiány fáradtságot és rossz hangulatot szülhet. Ha teheted, legyél minél többet a szabadban. A legfontosabb, hogy a lelkedben süssön a Nap!
Ne pazarold el az energiád, összpontosíts a fontos dolgokra, állíts fel fontossági sorrendet. Egyenletesen osztd el a munkát és ne halogasd a kitűzött feladatok megoldását. A gondolati és cselekvési sztereotípiáktól megvéd a rövid szünet: állj fel csípőszéles terpeszbe, csavard hátra a vállakat, engedd le a lapockákat, tárul a mellkas közepe. Finoman húzd be az állad és a fejtetővel nyújtózz felfelé. Lélegezd át a pozíciót mély rekeszizom légzéssel, figyeld a köldököd lágy hullámzását.

2010. november 15., hétfő
November 15-16.
Hold a Halak jegyében (víz-levél)
A Halak a talpat, a járást és a nyirokrendszert befolyásolja. Könnyíts a lábadon: ne viselj szoros, gumis zoknit és térdzoknit.
Vegyél lábfürdőt, masszírozd meg a lábad, mozgasd meg a lábujjakat.
Ezekben a napokban segít az alapos izzadás - legjobb, ha szaunában -, könnyít a nyirokrendszeren. Ne feledkezz meg a folyadékpótlásról.
Ne moss és ne vágass hajat - korpaképződést és hajritkulást idézhetsz elő.
A Halak jegyben az alkohol, a kávé, a cigaretta és az orvosság erősebben hatnak!

2010. november 9., kedd
November 8-9.
Hold a Nyilas jegyében (tűz-termés)
A Nyilas hatással van a combokra, a csípőre, a keresztcsontra és a mozgékonyságra. A téli időszakban jót tesz a meleg fürdő, a szauna vagy a gőz -felmelegíti a szervezetet, megtisztítja a testet, edzetté tesz.
Jót tesz a mozgás: állj fel és lépj előre úgy, hogy az egyik térded a talajt érintse. Mindkét lábbal 10-szer ismételd meg. Ügyelj arra, hogy a hátad egyenes legyen.

2010. november 4., csütörtök
November 4-5.
Hold a Mérleg jegyében (levegő-virág)
A Mérleg a vesére, a vértisztításra és a testnedvek egyensúlyára van hatással. Pótold a folyadékot! A csipkebogyó a természetes C-vitaminon kívül koffeint és más serkentő anyagot is tartalmaz. A flavonoidoknak köszönhetően védi a sejteket a szabad gyökök ellen.
Ha vízteleníteni kell a szervezeted, tarts rizsnapot (a rizst négyszer öblítsd le forrásban lévő vízzel -1rész rizs, 2rész víz-, 10 percig főzd és fedél alatt hagyd még 20-40 percig), segíti kihajtani a szervezetből a salakanyagokat.
Masszírozd meg a talpad (ott kezdődik a vese meridiánja).
Alkalmas idő a szellőztetésre, takarításra, üvegmosásra, a faburkolat és a parketta tisztítására.

2010. november 2., kedd
November 2-3.
Hold a Szűz jegyében (föld-gyökér)
A Szűz hatással van a hasnyálmirigyre, a vékony- és vastagbélre, valamint az emésztésre.
Jótékony, ha egy nap többször is megfigyeled és tudatosíthatod a rekeszizom légzést. Tedd a kisujjad végét a köldökre és a hüvelykujjad hegyét a szegycsontra, a tenyered a hasfalon pihentesd. Figyeld a köldök lágy hullámzását.
Jógagyakorlatok közüld használd a zsugorpózt. Feküdj hanyatt és húzd fel a lábakat a mellkashoz, karold át őket. Húzd be az állad és fejtetővel finoman nyújtóz felfelé. Belégzéskor engedd a hasfalad a comboknak domborodni, kilégzéskor engedd süllyedni a köldököt.
Tedd rendbe a hajad, a frizura és a tartós hullám most tovább tart.
Műtrágyázzunk a gyökerek fejlődéséért. Ha az időjárás engedi, ültess facsemetét, a régi fákat pedig ültesd át.

2010. október 21., csütörtök
Október 21-22-23.
Hold a Kos jegyében, 23-án HOLDTÖLTE (tűz-termés)
A Kos hatással van a fejre, az agyra, az arcra és az életerőre. Reggel igyál meg egy pohár citromos vizet, korlátozd a kávét és a csokoládét.
Tudatosan végezz mindent örömmel. Ha előfordul, hogy valamitől félsz és bizonytalanná válsz, azonnal összpontosíts a légzésre. Figyeld meg a ritmusát, mélységét. Lélegezz néhány percig mélyen hasi légzéssel. Ezután a problémát felülnézetből látod majd.
A rövid böjtök testileg és lelkileg is megtisztínak. Ha holdtöltekor böjtölsz, segítsd magad önszuggesztióval: tisztulok, örülök. Kipróbálhatod almaböjtöt is. Egész nap egyél almát - a cellulózon kívül pektint is tartalmaz, amely megköti a mérgeket és kiűzi őket a testből. Az alma mennyiségét ne korlátozd, s tanuld meg megenni az egészet, beleértve a magokat és a csutkát is. Csak a szára maradjon meg. Alaposan rágd meg és élvezd :)
A fejfájás házi módszere: rágj el néhány szem mandulát - fájdalmat enyhítő anyagokat tartalmaz.

2010. október 18., hétfő
Október 19-20.
Hold a Halak jegyében (víz-levél)
A Halak a talpat, a járást és a nyirokrendszert befolyásolja. Kényeztesd a lábad: végy lábfürdőt és masszírozd meg a talpad, mozgasd meg a lábujjakat.
Masszírozd végig a tested egészen a talptól a nyakig -serkented vele a nyirokrendszert, megindul az energiaáramlás.
Próbálj lépkedni a külső talpélen. Állj a talpakra egyenletesen és lassan helyezd a súlyt az egyik, majd a másik lábadra.
Ne mosd és és ne vágd le most a hajad (korpa képződhet, a haj pedig ritkul).
Vigyázz, a Halak jegyében az alkohol, a kávé, a cigaretta és a gyógyszer erősebben hat.

Október 16-17-18.
Hold a Vízöntő jegyében (levegő-virág)
A Vízöntő a bokát, a lábszárat, a sarkat és a visszereket befolyásolja. Felváltva zuhanyozd le a lábad hideg és meleg vízzel, mindig alulról felfelé.
Ha ülőmunkát végzel, fontos, hogy óránként állj fel és tornáztasd meg a csípőd és lábakat, rajzolj nyolcasokat a csípőddel és végezz mindkét irányban lábfejkörzéseket! Állj lábujjhegyre, nyújtózz felfelé a karokkal és néhány másodpercre maradj így!
A lábon két érrendszer van: a felszíni és a mély. A mély ereket nem látjuk, a felszíniek a bőr alatt vannak és a vér nagy részét elvezetik a lábból. A visszerek kék erekként vagy bőr alatti seprőerekként jelentkeznek.
Végezz fordított testhelyzetű jóga pozíciókat: félgyertya és teljes gyertya.
Pihentesd a lábakat: feküdj hanyatt és a lábakat merőlegesen támaszd a falnak.

2010. október 11., hétfő
Október 11-12-13.
Hold a Nyilas jegyében (tűz-termés)
A Nyilas hatással van a combokra, csípőre, a keresztcsontra és a mozgékonyságra. Figyelj a testedre és ápold a bőrőd. A mozgás több oxigéndús vérrel látja el a szöveteket, s ezzel javítja funkcióit és állapotát. Jóga gyakorlatok közül kipróbálhatod a gerinccsavarást: feküdj hanyatt és hajlítsd be a lábaid, a karokat a test mellett tenyérrel a talaj felé fordítsd. Kilégzéssel engedd a térdeket együtt tartva jobb oldalra, majd belégzéssel emeld vissza őket középre. Fejed fordítsd balra. Következő kilégzéssel engedd balra a térdeket és belégzéssel hozd vissza középre. A fejed fordítsd jobbra. A légzés ritmusára végezd el néhányszor.
Megfelelő idő a meleg fürdőre, a szaunára, a masszázsra. A masszázs a legrégibb gyógyeszközök egyike. Próbáld ki az önmasszázst - a bőr ingerlése javítja a minőségét, a vér- és nyirokkeringést, a pórusok eltávolítják a salakanyagokat.

2010. október 9., szombat
Október 9-10.
Hold a Skorpió jegyében (víz-levél)
A Skorpió a nemi és a kiválasztó szervekre, a húgyhólyagra, a végbélre és a szexualitásra van hatással. Minden nap reggelizz. Ha székrekedésed van, készíts kását zabpehelyből. Egy pohár zabpelyhet kétszer annyi vízzel főzz meg, ízesítheted aszalt szilvával vagy friss gyümölccsel- szőlővel esetleg reszelt almával és mézzel.
Jógázz a medencéd vérellátásának javításáért! Jótékony lehet a jógahíd pozíciója: feküdj hanyatt, a lábak csípő széles terpeszben, húzd a lábakat telitalpon annyira, hogy az ujjhegyek a sarkakhoz érjenek. Csavard hátra a vállakat, nyújtózz meg a fejtetővel felfelé, kilégzéssel szorítsd a derekad a talajra majd belégzéssel emeld el a medencét a vízszintes irányba, a mellkast a függőleges irányba -közelítsd az állad a szegycsont felé. Szorítsd a farizmokat, combokat. Ha feszültség lenne a derekadban vagy a térdedben, engedd lejjebb a medencét vagy szorítsd erősebben a farizmokat.
Naponta többször is végezhetsz hasi légzést, az óramutató járásának irányába körkörösen masszírozd át a hasad a tenyerekkel.
Ne szellőztesd az ágyneműt, nyirkossá válhat.
Öntözz. Ültess örökzöld, tűlevelű fákat.

2010. október 8., péntek
Október 7-8.
Hold a Mérleg jegyében (levegő-virág)
A Mérleg a vesére, a vértisztításra és a testnedvek egyensúlyára hat. Az elegendő víz elvezeti a húgysavat, s ezzel megakadályozza lerakódását az ízületekben.
Ha újholdkor böjtölsz, próbáld ki a szőlőkúrát. A szőlőben kálium van, amely kihajtja a vizet, tisztítja a vesét és a húgyutakat. Bórban is gazdag, ami megőrzi a vér ösztrogénszintjét, s ezzel megelőzi a csontritkulást. A fáradtság és idegesség ellen is hat. A rost serkenti a belek munkáját, s ezzel kihajtja a szervezetből a salakanyagokat.

2010. október 5., kedd
Október 5-6.
Hold a Szűz jegyében (föld-gyökér)
A Szűz a hasnyálmirigyre, a vékony-és vastagbélre és az emésztésre hat. Fogyassz olyan ételeket, amelyek meghosszabbítják az életet: gyümölcsöt, zöldséget, teljes őrlésű gabonát.
Az erjesztett zöldség a teljes erjedésnek köszönhetően megőrzi a vitaminokat, néhány fajtánál még emeli is a mennyiségét. Készíts kovászos uborkát: hámozd meg az uborkát, vágd hosszú szeletekre, tedd sós oldatba, adj hozzá szőlőlevelet és kaprot.
Az óramutató irányába masszírozd meg a hasad. Először kisebb, majd nagyobb köröket "rajzolj" rá.
Szerezz magadnak örömöt, vágasd le a hajad, a frizura most tartós, tovább kitart.

2010. október 4., hétfő
Október 3-4.
Hold az Oroszlán jegyében (tűz-termés)
Az Oroszlán a szívre és a vérkeringésre hat. Kezdd a napot friss gyümölcslével!
Tartsd magad formában mozgással - jógázással! Minden olyan pozíció, ami tárja a mellkas közpét, jótékony hatású a szívre is. Ilyenek például a teve póz, kobra, jógahíd, félgyertya. Fontos a séta is, tölts egy kis időt a természetben is.
Alaposan fűts be, kiűzheted a nedvességet a lakásból.
Ápold az önbizalmad, törődj magaddal, fedezd fel pozitív forrásaid! Nevess sokat, a nevetés fokozza a nyirokmirigyek működését, amelyek hatékonyan veszik fel a küzdelmet a rákos sejtek ellen.
A vérkeringést a váltózuhannyal serkentheted.
Vágasd le a hajad, erősebb és egészségesebb lesz.

2010. október 1., péntek
Október 1-2.
Hold a Rák jegyében (víz-levél)
A Rák hat a gyomorra, nyombélre, a mellkasra, a tejmirigyekre, az emésztésre. Ha minden ok nélkül fáradt vagy, változtass az étrendeden! Sok betegség fő oka a rossz étkezés. A jó minőségű, ugyanakkor egyszerű étel emésztéséhez nem kell annyi enzim, spórolja az energiát, s a testet ellenállóbbá teszi. Ezekben a napokban helyezze előtérbe a zöldséget, amely serkenti a máj működését, a sárgarépa és a cikória fokozza az epekiválasztást, a zeller és a retek tisztítja a májat, segít a sárgaság gyógyításában, a póréhagyma regenerálja a májsejteket.
Ha holdnegyedkor böjtölsz, segítsd magad önszuggesztióval: tisztulok, örülök.
Öntözz! Ültesd ki a tűlevelű és örökzöld növényeket. Ne foglalkozz terménybetakarítással.

2010. szeptember 30., csütörtök
Szeptember 29-30.
Hold az Ikrek jegyében (levegő-virág)
Az Ikrek hatással van a légzésre, a tüdőre, a légcsőre, a karokra és a kézre. A légzés olyan tevékenység, amit spontán végzünk -sajnos gyakran rosszul lélegzünk. A légzés minőségét a helytelen testtartás is befolyásolja. Jógázz, ügyelj a helyes testtartásra! Végezz teljes jógalégzést: Belégzés hasba, bordák közé és a tüdőcsúcsba, majd kilégzés hasból, bordák közül és a tüdőcsúcsi területről. Könnyed, puha és egyenletes a légzés minősége.
Ha van lehetőséged, menj a természetbe jó levegőre - energiát gyűjthetsz a természetből.
Igyál mézes csipkebogyóteát.
Megfelelő idő az őszi takarításra. Tedd el a nyári cipőket és ruhákat (nem támadják meg a molyok.)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)